Külföldi Nyelvtanulási Program

A 2019-2020-as tanévtől a 9. és 11. osztályos nappali tagozatos gimnáziumi és szakgimnáziumi képzésben tanulók kéthetes egyéni vagy csoportos nyelvoktatásban vehetnek részt a Nemzeti alaptanterv szerint tanulható első idegen nyelvek (angol, francia, német, kínai) célországaiban: Ausztriában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Írországban, Máltán, Németországban és Kínában.

A Külföldi Nyelvtanulási Program hazai költségvetésből fog megvalósulni. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) megbízásából a program megvalósítását a Tempus Közalapítvány végzi, mivel többek között az Erasmus+ kapcsán jelentős tapasztalattal rendelkezik a középiskolás korosztály nemzetközi mobilitásának támogatásában.

A célországokban történő nyelvtanulás három formában valósulhat meg:

  • a hazai középiskolák (vagy fenntartók) által szervezett csoportos kiutazás és részvétel a minősített külföldi nyelviskolák által kínált nyelvtanfolyamon az adott tanévet követő nyári szünetben;
  • tanulók egyéni kiutazása és részvétele a minősített külföldi nyelviskolák által kínált nyelvtanfolyamon az adott tanévet követő nyári szünetben;
  • a hazai középiskolák által a partneriskolákkal közösen szervezett projektalapú mobilitás a célországokban a május 1-től november 10-ig terjedő időszakban. E mobilitásoknak is a tanulók idegennyelv-tudásának fejlesztése a fő célja.

KI JELENTKEZHET A PROGRAMRA?

A Külföldi Nyelvtanulási Programban először a 2019-2020-as tanévben 9. és 11. osztályos nappali tagozatos, gimnáziumi és szakgimnáziumi képzésben tanulók jogosultak alanyi jogon részt venni pályázat útján. A Külföldi Nyelvtanulási Program szempontjából a 9. évfolyamos nyelvi előkészítőn, kéttannyelvű előkészítőn, illetve az Arany János Tehetségprogram keretében tanulók is 9. évfolyamos tanulónak minősülnek, és részt vehetnek a külföldi nyelvi képzésben. A tanuló határozhatja meg, hogy melyik 9. évfolyamon kívánja a támogatást felhasználni.

A tanuló nem köteles az elsőként tanult idegen nyelvet választani, tehát azt, amelyet általános iskolában kezdett el tanulni, azonban legalább a pályázat évében (a 9. vagy a 11. osztályban) már tanulnia kell tantervi keretek közt a választott nyelvet.

Elsősorban természetesen azt a nyelvet ajánlott választani, amelyben a tanuló már magasabb szintet ért el, mert a külföldi nyelvi képzés ebben az esetben a leghatékonyabb. Azonban előfordulhat, hogy az első idegen nyelvből a tanuló már szerzett nyelvvizsgát, így ezt a lehetőséget pl. további nyelvvizsga megszerzésére szeretné felhasználni.

FINANSZÍROZÁSI TUDNIVALÓK

A Külföldi Nyelvtanulási Program a célországokban való nyelvtanulásra teljes körű támogatást nyújt, tehát fedezi a külföldi nyelvtanfolyam díját, a kiutazás költségeit, a külföldi szállást és ellátást, a célországon belüli, a nyelvtanfolyamon való részvételhez szükséges utazási költségeket.

A tanulók a támogatást még a tervezett kiutazás előtt megkapják, így önerő, előfinanszírozás nem szükséges…

További információk a képre kattintva