Fót – Központi Református Egyházközösség

Fót – Központi Református Egyházközösség

 

A kezdetekről sajnos kevés írásos emlék maradt ránk. I. Madarász Lajos lelkipásztor 1958-ban bibliaóra sorozatot tartott, melynek témája a Fóti gyülekezet története volt, a legtöbbet az ő jegyzeteiből tudhatunk meg, valamint Szabó Károly segédlelkész történetírásából, aki Fóton szolgált a XIX. században.

Kétségtelen tény, hogy már a IV. században római templom állt e helyen, melynek kövei a XII. században készült valdens/huszita(?) templom falába épültek bele.

Az 1526-os esztendő az egész országot megrázta. Irtózatos török sereget engedett Isten amagyarokra. Az ország részekre szakadása után a megmaradt főurak azonnal szétnéztek, és ahol gazdátlan földbirtokot láttak, nem egyszer kényszer útján bérbe vették. Isten különös gondviseléséből a község egy új gazda kezébe került, aki az új lutheri irányzatot követte. (A reformáció az 1530-as években kezdett el terjedni, kezdetben a Luther-féle, majd 1537 után a kálvini irányzat.)

Szépen lassan a reformáció ügye mellé álltak a gyülekezeti tagok. A templomban még sokáig misét mondott a pap, míg a házaknál az Ige magyar tanítása hangzott.

1538-ban a protestáns érzelmű fótiak nagy lépésre szánták el magukat. Bejelentették a hozzájuk kijáró római papnak, hogy ők is elhatározták: Dévai Bíró Mátyás tanítványai közül fognak lelki tanítót hívni körükbe. Egy megüresedett családi házban tartották az igei alkalmakat. A római pap beleegyezett, hiszen az Ő miséjére is szép számmal eljártak a hívek vasárnaponként. Lassan azonban többen voltak az „imaházban”, mint a templomban.

1541-ben a törökök bevonultak Budára, és az a hír járta, hogy a török jóindulatából több helyen a római egyháznak meg kell osztania templomait az evangélium híveivel. A fótiak nagy felbuzdulással elmentek a római paphoz, és elkérték a templom felét, mégpedig azt a felét, amelyikben a szószék állt. A püspök megengedte, mindössze egy kritériumot támasztott: a templomot a közepén erős kőfallal kell elválasztani. A hívek alig tíz nap alatt elkészítették a falat!
Az egyházközség 1554-ben alakult meg, amikor már a „kálvini irány” hívei birtokolták mai templomunk ősét. Egy ismeretlen nevű lelkigondozó prédikálásai alapján a hívek elhatározták, hogy a közös templomot meg kell szüntetniük, és tiszta egyszerű reformátussá kell tenni, hiszen a valdens ősök ilyennek építették három évszázada. A templom belsejét megújították, a díszeket, feliratokat eltüntették, a falakat fehérre festették.

Ezt követően nem sokkal a Szent György tiszteletére szentelt, tágas, szentéllyel, sekrestyével és toronnyal rendelkező templom a lakosság nagy részével együtt reformátussá vált.

A templom visszavételére többször is kísérletet tett a katolikus egyház, de az mégis református kézben maradt.

1554. október 31-én megtartották az első református istentiszteletet. Egy ismeretlen nevű lelkipásztor hirdette az Igét a Jelenések könyve 2,10 alapján: „Légy hív mindhalálig, és néked adom az élet koronáját.”

Az első lelkipásztor, akit név szerint ismerünk, Újvári Mihály, aki a fóti gyülekezet képviseletében vett részt 1626-ban a kevi lelkészgyűlésen.

„Tény, hogy az ellenreformáció Drackovich György váci püspök vezetésével a fóti református egyházat veszi célba, a lelkészt kitiltja az egyházi birtokokról, s a katolikus egyház ellenségeként említi. Egy 1675-ös Rómába küldött jelentés szerint Fót eretnek falu.”

1700-ban a mi templomunkat is felvették arra a listára, amelyen azok a templomok voltak, amelyeket a váci egyházfő vissza kívánt foglalni az eretnekektől. Ebben az időben Dvornikovics volt a váci római püspök, aki a vácvidéki prédikátorokat elűzte, és a pásztor nélkül maradt nyájakat igyekezett behajtani üresen maradó aklába. Ekkor Fót Újfalusi István és Sándor birtoka volt. Mindkét földesgazda református vallású volt, így rajtuk keresztül a váci püspök nem okozhatott kárt az eklézsiának. Sőt azt is tudjuk, hogy a váci egyházfő templom-visszavételi szándéka sosem vált valóra.

1714-ben, majd 1725-ben megújították a templomot. Ebben az időben a fóti gyülekezetnek önálló lelkipásztora volt, mert ezt olvassuk 1735-ből: „Tótfalusi Sámuel jól vizsgázván, a fóti gyülekezet lelkipásztora lett.” 1747-ben adományozták egyik úrvacsorai kannánkat, ezzel a felirattal: „A fóthi reformata szent eklézsia számára készítette Vank István Istenhez való szeretetiből”. 1752-ben Veszprémi Ferenc lelkipásztor tervei szerint, a templom szerkezét megváltoztatva, embermagasságig lebontották, és újra felépítették, majd a régi fundamentumra, bizonyos részeken új alapokra húzták fel az új falakat. Ez már a mi templomunk. Ezzel egyszer s mindenkorra lezárták a tulajdonjog vitát.

1787. április 2-án tették le a ma is fennálló, de azóta többször megnagyobbított templom alapjait. 1787. augusztus 26-án szentelték fel. A templom a falu központjául szolgált, annak főutcáján helyezkedett el egészen 1825-ig, amikor gróf Károlyi István az akkori kisszerű kastélya helyett a mostanit szándékozott felépíteni, s a jelentéktelen angolkertet is sokkal terjedelmesebbé és rendezettebbé kívánta tenni. Földesúri jogával élve a templom környékén lévő gazdák birtokait kisajátította, az összes épületet lebontatta, csupán a református templomot és a lelkészlakot hagyta meg. A gróf nagyméretű építési terve következtében a falu alakja teljesen megváltozott. Új házak épültek, az utcák máshova kerültek és így történt, hogy a templom előtt elhaladó főutca is más helyre került.

A gróf több ajánlatot is tett a templom megvételére, és egy új, másik helyen való felépítésére, de mindegyik próbálkozása az egyháztagok ellenállásába ütközött.
1829-ben villám csapott a toronyba, ezért azt lebontották, és csak 1867-re készült el új formájában.

Az 1843. évben elhunyt Tóbi Boros István megüresedett lelkészi állomását Nyikos Pál foglalta el, aki – az általa tett feljegyzések szerint – óhajtotta volna az elhanyagolt egyház fölvirágzását, s lépéseket is tett a grófnál a templom ügyében, kijelentve az egyház hajlandóságát az 1842. évi ajánlat elfogadására. Azonban az éppen ekkor épülő római katolikus templom egészen elvonta a gróf figyelmét, e tervezgetés valósággá nem lett, s az egyháznak minden ez irányban táplált reménysége meghiúsult – maradt minden úgy, ahogy volt. Megpróbálta Nyikos adakozásra is felhívni a gyülekezetet, hogy az így összegyűlő pénzből fedeznék a szükséges javítási kiadásokat, ámde – miként ő maga panaszolja – a buzdításnak, felszólításnak kevés sikere volt. „Az adakozás beírására köröztetett kis könyvek az elhunyt apák buzgalmát a fiakban nem találták.”
Az 1848–49-es szabadságharc egész folyama alatt jóllehet több ízben vonultak keresztül községünkön ellenséges hadak, az isteni gondviselés őrködött az egyháznak minden javai fölött.
1855-ben Sipos Pál lelkész állt a gyülekezet élére. Az Ő szolgálati ideje alatt mind anyagiakban, mind lelkiekben gyarapodott a gyülekezet. Ekkor újították fel szinte teljesen a templomot, valamint ekkor építették fel az iskolát is, melyben 1860-ban megindult a tanítás.
1869. május 30-án a torony tetejére új csillag és gömb került, amelybe a gyülekezet rövid történetét és az akkori hívek nevét zárták. A harangok öntésére éveken át készültek, mire 1876-ban egy 6 mázsás, 1878-ban egy 4 mázsás öntetett és adatott át rendeltetésének, melyeket Antoni Zechenter, budai mester öntött. 1887. szeptember 4-én ünnepélyes keretek között felavatták az orgonát, melyet a gyülekezeti tagok adományiból Országh Sándor készített el. Az orgona 13 regiszteres, 1 manuálos volt.

Az 1920–as évek elején az I. világháború alatt elszenvedett károkat folyamatosan helyreállították, pótolták. Ekkor Balogh Ferenc lelkész volt a gyülekezet vezetője, akit az egyház egyik legjobb szónokának tartottak. A kor szellemének megfelelően „ostorozó” prédikációinak nagyon pozitív erkölcsi hatása volt a gyülekezetre. Gyakran felemelte szavát az italozás, a kicsapongás, a léha, züllött élet, a paráznaság, a házasságtörés, a csalás és a lopás ellen. A kártyázást az ördög bibliájának nevezte. A bűnt gyűlölő és az igazságosan ítélő Istent prédikálta.
1921-ben az iskola és a lelkészlakás, valamint a kántorlakás teljesen tönkrement tetejét cserélték le. Rá egy évre az elrekvirált orgonasípokat pótolták, és az orgonát is rendbe, hozták. Sajnos a harangok is áldozatául esetek a háborúnak, de a gyülekezet újakat öntetett helyettük.
1923. december 23-án szólaltak meg az új harangok. A harangokat Szlezák László öntötte, budapesti műhelyében. A nagyharang 600 kg súlyú, egyik oldalán a következő felirat: „A nagy háborúban elesett hős fiainak emlékére öntötte közadakozásból a református anyaszentegyház…”. A másik oldalon címer látható, alatta felirat: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod” (Mt. 4,9-10).
A kisharang 100 kg, magas hangú, egyik oldalán az öntés körülményeit olvashatjuk, a másikon egy kehely van, alatta a következő felirat: „Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják” (Mt, 5.8).

1942-ben I. Madarász Lajos lelkész lett a gyülekezet vezetője. Az ő szolgálata elején a tradicionális foglalkozások és alkalmak, mint például a színjátszó kör, tea esték télen a kultúrházban 200–250 fő részvételével, fiú, lány és asszonykör stb. mellett a lelki építkezés is hangsúlyt kapott. Jézus értünk végzett áldozatán keresztül az Isten felénk hajló kegyelmét hirdette.
Javában benne jártunk a II. világháborúban. Ezekben az időkben minden reggel volt igehirdetés. A templom találatot kapott, a torony is megsérült, amit a háború elmúltával rendbe hoztak.
A háború után zsúfolásig megtelt templommal kezdődtek az evangelizációk. Új életforma kezdetét jelentették ezek az igehirdetések. Megindult gyülekezetünkben a lelki ébredés, mely nagyon sok gyülekezeti tagot megérintett, és hatása még 60 év után is érzékelhető. Alakult egy közösség, amelynek tagjai az ige tanulmányozásával, közös imádsággal, a tragédiát átélt családok felkarolásával és diakóniai tevékenységgel foglalkoztak.

1945-ben az ifjúság kezdeményezésére fiú Népfőiskola indításának tervét latolgatta a presbitérium, majd örömmel támogatta. Tanterem és internátus épült. Ugyan ebben az évben csatolták Kundházát, a mai Kisalagot a gyülekezethez.

1947. október 31-én készült el a 300 kg-os harang Szlezák Ráfaelnél Rákospalotán. Felirata: „A második nagy háború idején elvitt ősi harangunk elárvult helyére, hitvallástételünk megújítása napjának emlékére öntette a fóti református egyháztagok áldozatkészsége. Egyedül Istené a dicsőség!” A másik oldalon felirat: „Légy hív mindhalálig” (Jel. 2,10).

1948-ban, miután államosították az iskolákat, a fiatalabb és idősebb testvérek vették ki a részüket a hittanoktatásból. Az állami rendelet szerint az államosított iskolákban tanító pedagógusok egyházi, kántori szolgálatot nem vállalhattak. Sok gyülekezeti tag nevelte a gyerekeket Isten, Jézus, Biblia és az egyház szeretetére. Ekkor választotta meg a presbitérium Kalocsay Ferencet a kántor-karnagyi tisztségre, a II. világháborúban eltűnt Dallos Dezső helyére.
1955-ben a presbitérium elhatározta, hogy az orgonakarzatot megnagyobbítja az énekkar részére, melynek padlózatának fém tartószerkezetét Béres János készítette adományként. A lépcsőfeljárót ekkor vezették a templom mögé, ezzel is növelve a helyet az orgona számára, melynek felújítása tervbe volt véve.

I. Madarász Lajos lelkipásztort 1959-ben esperessé választották. Újabb érdekes időszaka ez a gyülekezetnek, mert a 17 éves esperesi szolgálata alatt Fóton egy egész teológus nemzedék nevelkedett, akik innen az egyházmegye gyülekezeteibe kerülve lettek önálló gyülekezetvezető lelkészek. Ebben az időben vált a budapesti teológusok között szállóigévé: „ha jól tanulsz, még fóti segédlelkész is lehet belőled”. És ugyancsak ekkor volt egyházmegyénk a Magyarországi Református Egyház elit egyházmegyéjeként emlegetve.

I. Madarász Lajos esperes lelkipásztor mellett nem szabad megfeledkezni egy másik karizmatikus személyiség szolgálatáról sem: Kalocsay Ferenc kántor-karnagyról. Nevéhez fűződik, hogy a gyülekezet elsők között vehette használatba a ma is használatos énekeskönyvet. Megtanította ritmikusan és olyan szépen énekelni a gyülekezetet, hogy 10 éven keresztül mi énekeltünk a Magyar Rádió által vasárnap reggelenként közvetített református istentiszteleteken.

Természetesen felvételről. Megszervezte, és 50 éven keresztül alakította, formálta a gyülekezeti énekkart, amely nagy elismerést váltott ki mind Magyarországon, mind azokban az európai országokban, ahol énekeltek. Megálmodója és cselekvő részese volt az új templomi orgonánknak.
1967-ben a templom renoválására gyűjtöttek adományt. A gyülekezet áldozatkészségét mutatja, hogy az 1967-es templombelső felújításának teljes költségét – a gyülekezetet alkotó családok rendkívül nehéz anyagi körülményei ellenére is – egy vasárnap letette az Úr asztalára. Ennek köszönhetően húsz évvel I. Madarász Lajos megválasztása után a templom teljes belső-külső renoválására került sor, valamint a kántorlakást is teljesen megújították. Az orgona fújtatóját is ekkor villamosították, és a templomot fűthetővé tették.

1974-ben megkezdődött az orgona javítása és kibővítése Kalocsay Ferenc kántor-karnagy, Máté János és Gárdonyi Zoltán tervei szerint. A legtöbb alkatrészt a németországi Weikersheim Laukhuff cégtől hozták. Az ehhez szükséges pénzt a gyülekezet adományából, holland gyülekezetek segítségével (főként a bennecomiak, J. Busher /Joli néni/ közbenjárására) teremtették elő. Viszonozhatatlan anyagi és erkölcsi támogatást nyújtott Kurt Mectersheimer, volt leimeni lelkipásztor. Ezen kívül Kalocsay Márta orgonaművész több orgonakoncertet adott, hogy ezek bevételéből is a hangszerépítést támogassa. Az orgonakarzat összes famunkáját, a lambéria, a mellvéd, valamint az orgonaszekrény összes díszítőelemét Kalocsay Ferenc akkori kántor-karnagy készítette a rückpozitív elöl kiálló tőkéivel együtt. A ma is használatos orgona 3 manuálos, 28 regiszteres 2 kombinációval, hangversenyek rendezésére is alkalmas.
1976-ban, I. Madarász Lajos esperes halála után Végh Tamás lelkészt választották meg.
Végh Tamás önálló egyházfi munkakört szervezett. A gyülekezet a megboldogult esperes I. Madarász Lajos sírját önköltségen felállította, melynek felavatására 1977. szeptember 11-én került sor.

A régi lelkészlakás már korszerűtlenné vált, a benne lévő gyülekezeti terem, ahol az alkalmakat tartották, szűknek bizonyult. 1981-ben a presbitérium új gyülekezeti terem építésére szánta el magát, melynek tervét 1982. október 20-án a presbiteri gyűlésen el is fogadták. A terveket Németh József készítette Elekes László és Füle Lajos ötleteit is felhasználva. Az új gyülekezeti termet 1988-ban adták át.

1988-ban gyülekezetünkből Végh Tamást egyházmegyei tanácsbírának, valamint Buzás Jánost egyházmegyei főjegyzőnek választották. Ebben az évben kezdődött el az a szép szokás, hogy a presbiterek istentisztelet előtt 15 perccel összegyűlnek a gyülekezeti teremben, és csendes fohászra hajtják fejüket.

1991-ben a presbitérium egyhangú döntése alapján a fóti református egyházközség bejelentette, hogy igényt tart az államosított épületekre. Ugyanis elindult az Ökumenikus Általános Iskola, melyet a négy felekezet közösen alapított, és a tanároknak szükség volt szolgálati lakásra. 1992-től kezdett Kenyeressy Károly segédlelkészként szolgálni. Azért is érdekes az ő neve, mert az 1995-ös lelkészváltáskor ő ment Zila Péter megüresedett helyére Válra.

1995-ben lelkipásztorváltás történt, Végh Tamást a Városligeti Fasorba hívták meg vezető lelkésznek. Helyére Zila Péter lelkészt választotta meg a gyülekezet. Sok újítást vezetett be, amellyel a gyülekezet közösségét kovácsolta össze.

A berekfürdői csendeshét 1995-ben kezdődött a Bibliaszövetség szervezésében, melyen gyülekezetünkből is többen részt vettek. Ekkor arra gondoltunk, hogy saját magunk számára szervezhetnénk ilyen heteket. 1996-tól kezdve folyamatosan a péceli gyülekezettel közösen szerveződtek a csendeshetek. 2001-től egy harmadik gyülekezet is bekapcsolódott, a veresegyházi. A három gyülekezet a mai napig együtt jár a berekfürdői konferenciákra, ahol évente kb. 100 fő vesz részt.

Ahogy a felnőttek, úgy a gyerekek részére is megindult a táboroztatás. Végh Tamás lelkipásztorkodása alatt a gyülekezet gyermekei, ifjai országos református táborokon vettek részt Tahiban, Biatorbágyon, Tápiószelén. 1995–96-tól kezdve saját gyerektáboraink indultak.
Különböző gyülekezeti alkalmakat vezettünk be 1995-ben: a női órát egy kicsit megreformálva fiatalasszony-óraként ment tovább, valamint ez év őszén elindult a férfióra. Ebben az évben jött hozzánk Katona Zsuzsanna lelkésznő segédlelkésznek, aki a megnövekedett egyházi feladatok terhén enyhített.

1995 augusztusában a templom teljes belső tatarozására került sor, mivel a férfi kar feletti mennyezetrész beszakadt. 1996 januárjában indult meg a gyülekezeti újság, az Örömhírlap. 1997. január 1-én kinevezték Zila Pétert és Elek Istvánt egyházmegyei, majd kerületi tanácsossá. 2000 júniusától Zila Péter egyházmegyei főjegyzői (espereshelyettesi) tisztséget látott el.

A fóti református óvoda alapító okirata 1998. május 20-án készült el egy hosszú, mégis váratlanul lezáródó folyamat eredményeként. Az intézmény fenntartója a Fót-Központi Református Egyházközség, amely egy nagy múltú, gyökereihez mélyen kötődő közösség, melyben él a protestantizmus egyik nagyszerű törekvése: a gyermekek magas szintű, hitben gyökerező nevelése, képzése, tanítása.

A rendszerváltás után a gyülekezet részt vállalt a Fóti Ökumenikus Iskola létrehozásában, s akkor már feltámadt egy protestáns vagy kifejezetten református óvoda létrehozásának gondolata is. Ez a gondolat kedves, dédelgetett vágy volt, amelyet sokan hordoztak imádságban, de a gyakorlati kivitelezésére alig volt remény.

1998. szeptember 1-jén megnyílt a „Száz Juhocska” Református Óvoda, „gyülekezetünk veteményeskertje”, mely a mai napig is működik.

2002 tavaszán a kisalagi református közösség levált, így Fót-Központi Református Egyházközség lett a hivatalos nevünk.
Lelkipásztorunk 2004 júniusában a hajdúböszörményi református gyülekezet lelkipásztora lett. Őt Sebestyén Győző lelkész váltotta fel, aki előtte Szatmárcsekén szolgált.
A református közösség szerepéről a következőket nyilatkozta:

„Nem vonulhatunk ki, szerepet kell, hogy vállaljunk, meg kell láttassuk az egyház világos szerepét és helyét. Rólunk is szól egy ország, egy település jövője, ránk is vonatkoznak a döntések, tehát nekünk is részt kell vállalnunk bennük. Megpróbálunk értéket vinni az emberek életébe, gondolkodásába. Meg kell láttatni velük, hogy ki közvetíti a valódi értékeket. Azt szeretném, ha tudnánk – és nem csak a református gyülekezet tagjai –, hogy Isten minket, lelkészeket a fóti emberekért állított ide.”

Fót – Központi Református Egyházközség
2151 Fót, Károlyi István út 1.
Tel: (27) 632-540
E-mail: hivatal@fotiref.hu
Sebestyén Győző lelkipásztor

Forrás: Fót – Központi Református Egyházközség honlapja